Dóri és Bianka
A ’90-es éveket megelőzve 2 év különbséggel láttuk meg a napvilágot. Dóri egyéves volt, mikor Zalába költözött, én pedig már tisztán zalai szerelem voltam. Az általános iskolát Muraszemenyén végeztük el, majd középiskolai éveinket “szőlő falunktól” 30 km-re, Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban töltöttük kollégistaként. Ennek köszönhetően Zalában nevelkedtünk és a kamaszkori zsebpénzünket, a szőlőt művelve, Édesapánk oldalán kerestük meg. Ahogy idősebbek lettünk, egyre komolyabb feladatokat bízott ránk. Szerettünk dolgozni, mert akkor vele lehettünk és minden nap megtanított minket valami újra, valami érdekesre. Így sajátítottuk el azt a tudást, amit a pad mögül nem tudtunk volna; úgy, mint együtt élni a természettel, felismerni és megküzdeni a kihívásokkal, melyet az időjárás elénk állít és alázattal viselni a feladatot. Az érettségit követően Pécsett tanultunk tovább: Dóriból Orvos lett, belőlem pedig jogász.
Dr. Bussay Dorottya, a borász…
Az egyetem és a rezidens évek után, 2014 decemberében átvette Édesapánk háziorvosi praxisát és a borászatot. Sokszor megkérdezik tőle, “na de ki most a borász? ” Rejtett mosolya mögül mindig érkezik a válasz : ,,…nálunk nincsenek titulusok… Édesapánk hagyatékát folytatni szeretnénk, megpróbálva azzal a szeretettel és kitartással, amit tőle láttunk, amit vele éltünk át. Amit kellett, amit lehetett, arra megtanított minket. Ő többnyire autodidakta módon sajátította el a borkészítés mibenlétét. Rengeteg bölcsességet hallott a helyi öregektől, amit gyermek korában nagyapjától, a szőlőmunka során szerzett tapasztalataival kiegészített és a hiányzó részeket könyveiből pótolta. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 3 állandó emberünk közül kettő már több éves tapasztalatot szerzett nálunk, így olyan rutinnal készítik elő és látnak hozzá a napi teendőkhöz, hogy délelőttönként nyugodt szívvel láthatom el betegeimet a rendelőben. Ezt a szervezettséget Édesapánknak köszönhetjük.